Szeretek vasárnap húslevest főzni neked, aztán lesni, hogy ízlik-e. Annyira jó sütni neked, és lesni, hogy ízlik-e. Jó a családodnak lenni.

Most éppen jó. De 10 perce még majdnem bőgtem a nagy fene önsajnálattól. Lövésem sincs, mitől változik ez ilyen gyorsan. Pláne, hogy semmi sem javult, semmi sem változott.

Reggel néma hiszti, napközben önsajnálat hegyekben. Aztán bőrig ázás, de úgy ám, hogy simán nyertem a vizespóló versenyt ma a fővárosban. Lábra csavarodó, víztől nehezen lógó szoknyában tipegtem, mint egy gésa a metróhoz, az orrom hegyéről csöpögött a víz. Aztán mire kicsit megszáradtam, rájöttem, hogy ha ezt a hetet nem az önsajnálat ólomszürke ködében akarom “végigélvezni”, akkor egyszerűen el kell felejtenem, hogy erre a hétre vártam már mióta, merthogy szabi. Majd karácsonykor. Addig meg kuss! Idén sem írok szakdogát, és ki kell kapcsolni az agyam, és tudomásul kell venni, hogy még legalább egy év nem fog semmi de semmi másról szólni, csak a munkáról. Beszédtéma sincs már más, nem is lesz. Ez van. Aztán hátha egy év múlva már lesz bármimás. Egy évet ki lehet bírni. Egy évet simán. Na jó, ha nem is simán, de hát ennél jóval többet is kibírnak emberek. Úgyhogy kuss legyen végre! Egyszerűen csak ne foglalkozz azzal, hogy csordultig tele vagy már… Csak ne törődj vele…

Ma úgy megtetszett a buszon egy néni, hogy most nagymamát akarok.

jelenleg nincs életem, csak munkám.

egyszer lesz úgy is, hogy lesz mind a kettő.

remélem…

***

(hm. rossz a blog órája. már este 9 van. még iroda…)

1.

Az ember képes 34 fölött is önfeledten tombolni. A hosszas és módszeres kiéheztetés eredménye pedig, hogy mindezt egyetlen csepp alkohol nélkül is tudja – tehát lényegesen takarékosabb üzemmódban, mint 30 alatt…

2.

A vidám temetés jó temetés. Még ha 1-2 dolog hiányzott is…

3.

A rossz kommunikáció is jó – volna. A teljesen hiányzó kommunikáció viszont sosem hoz eredményt. Konklúzió: vagy összeszedem magam, vagy lesznek dolgok, amik biztosan kimaradnak ebből az életből…

4.

Ez az eddigi legszarabb nyár. Se nyárhangulat, se pihenés, se szabadság, se nagy főzés, se kreativitás, se nyaralás. Na mondjuk a legutolsó kimaradása nem volna szokatlan, így abba éppen nem halnék bele. Nekem idő kell(ene).

Brinyó lehet, hogy Yvette, de tekintve a régi Ivett-kolleginát, aki meg egy lökött zsiráf volt, nem biztos, hogy sikerül Brinyót Yvetté avatnom. Ez esetben viszont marad Brinyó, de szigorúan tessék közben egy párizsi hölgyre gondolni, mert Brinyó – akár Yvette lesz, akár nem – az.

A fenti pár mondat egyben azt is jelenti, hogy Reszkess Világ! Tizenhét évnyi biciklizéstelenség után most van saját. A tizenhét évvel ezelőtti tragikusat meg továbbra is vidáman fogom emlegetni. Szegény Jürgen meg ugye – igaz, hogy 8 napon túl – azóta már begyógyult.

Óóó, az a szenvedélyes csók…

Nagyon, nagyon furcsán éreztem ma reggel magam. Nem tudtam, hogy miért. Aztán rájöttem.

Az utóbbi lassan 20 év nem telt el úgy, hogy ne lett volna rajtam valami fekete. Sőt. 90%-ban fekete, vagy sötét dolog. Ma meg nemhogy nem volt egy mákszemnyi sem, de leginkább fehér volt, ami rajtam volt.

Nagyon furcsa volt. És furcsa volt az is, hogy ez így befolyásolta az engem.

… kell, hogy mostmár következzen, mert… mert… nem megy már, nem bírom, nem akarom, sírok.  Majdnem.  De már tényleg majdnem.

Bezizzentem a mókuskerékezéstől. Én tudom, hogy nincs választás, tolni kell a szekeret, mert különben visszagurul, és akkor jajj nekünk. De kibírhatatlan, ha arra gondolok – és persze mi másra gondolnék -, hogy holnap jöhet a gályázás otthon, aztán meg már megint hétfő, és… És már tompa az agyam, tompább, mint általában (igen, he-he, de vicces), nem tudok kreatívan, nem tudok gondolkozni (máskor se, igen, he-he, de vicces), és a monoton se megy már sokáig.

Az imént azt hittem, ha bugyiig izzadva suvickolom azt a kurva fikusz-vért a padlóról, legalább kicsit kiürül a fejem, de nem ürül, csak bolondul meg.

Két napot szeretnék csak. Két napot, amikor egyáltalán nem beszélünk munkáról, nem gondolkozunk róla, nem tervezünk, pláne nem csináljuk, nem megyünk monitornak még a közelébe sem, hanem valami egészen, egészen mást csinálunk, valahol egészen máshol. El akarok menni innen. Nem kell messzire, csak el. Két napra. Csak két napra. Kérlekszépenléccíléccí!

Nem vagyok jól az utóbbi időben. Nyünyörgős. Igazából bármikor sírós tudnék lenni, de persze nem. Már megint (= még mindig) ilyenkor ráülök, és nem adom ki, nem beszélek, nem, meg sem nyikk. Gyűlölöm, gyűlölöm ezt a gombócot. Némileg nyom egy kérdés. De most úgyis úgyse. Meg amúgy se jön ki. Mindegy. Majd most megint lenyelem a gombócot, rágás nélkül, mint ahogy az a gombócokkal lenni szokott. Szóval kigubanc nem lesz, csak nyelés, aztán megleszek. De legalább ide kieredt a gőz.